Fellépők /
Akik itt lesznek

Nézd meg, hogy kik fognak fellépni a Kiskőrös Feszten!
Több mint 5 helyszínen, több mint 13 fellépő!

Megtalálod a kedvencedet?


KOWALSKY MEG A VEGA

A Kowalsky meg a Vega Magyarország egyik legkedveltebb zenekara. Az 1999 óta aktív banda a tanulságos, mégis egyszerűen érthető dalszövegeivel és fülbemászó dallamaival minden korosztály kedvence. Évente Magyarország, továbbá Erdély és a Felvidék területén több mint 100 koncertet adnak.

Jegyvásárlás
RÚZSA MAGDI

Rúzsa Magdi 1985. november 28-án született a vajdasági Verbász városban. Általános iskolai tanulmányait falujában, Kishegyesen végezte az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában. Ennek elvégzése után sikerrel felvételizett a szabadkai Egészségügyi Középiskolába, ahol szülészeti nővérnek tanult. Tanulmányai végén – fél év szakmai gyakorlat után – államvizsgát tett.

Jegyvásárlás
PÉTERFY BORI

Péterfy Bori magyar énekesnő, színésznő. Korábban a Krétakör Színháznak, majd az Alföldi Róbert által vezetett Nemzeti Színház társulatának volt tagja. Az Amorf Ördögök zenekar tagja annak 2006-os feloszlásáig, majd 2007 elejétől az Amorf Ördögök tagjai által alapított Péterfy Bori & Love Band énekesnője.

Jegyvásárlás
FISH!

A zenekar 1999-ben alakult meg, és néhány év alatt viszonylag ismertté vált a magyar könnyűzenei életben. Első EP-jüket, aminek Check out the sound volt a címe, 2001-ben adták ki, de az első nagylemez egészen 2006-ig váratott magára. A First of many kiadása óta az alapítók közül mára csak az együttes frontembere, Kovács Krisztián (becenevén Senior Hal) tagja a zenekarnak.

Jegyvásárlás
DOROTHY

A Dorothy a 2011-es év végén alakult heves megyei csajtrió. A lányok egy városban jártak ugyanabba a hangszerboltba, ahol később megismerkedtek, majd pedig elkezdtek közösen dolgozni.

Jegyvásárlás
Soundwitch

A Soundwitch Zenekar 2009 évvégén alakult meg. Azelőtt mindannyian játszottunk már szólóban, illetve zenekarban.

Jegyvásárlás
Music Story

Mind a retro, mind napjaink slágerei, táncolható pop, rock, funk stb. stílusok színesítik a palettát, amit folyamatosan bővítenek az igényeknek megfelelően.

Jegyvásárlás
Aaron

Immár 12 éve, hogy beléptem az elektronikus zene világába. Ez idő alatt számtalan kiskőrösi és környékbeli rendezvényen volt szerencsém megkísérelni átadni gondolataimat a hozzám legközelebb álló zenékről hangjegyek formájában, a szórakozni vágyóknak.

Jegyvásárlás
Komlósi Gyuri

Immáron 25 éve állok a DJ pult mögött. Ez idő alatt nagyon sok mindent megtapasztaltam, ami a folyamatos fejlődésemet szolgálta. Rendezvényeimet precizitás, stílusosság és igényesség jellemzi.

Jegyvásárlás
Áky

Eddigi egész életét követte a zene és annak szeretete. Zenéléssel, mint sokan mások az iskolai tanulmányok alatt kezdett el foglalkozni, 92-93-ban iskolai és házibulikon ekkor még legfőképp funky és hip-hop zenéket pakolva.

Jegyvásárlás

Tetszenek a programok?

Akkor ugrás a jegyvásárlásra!
Több, mint
fellépő
Több, mint
helyszín
Több, mint
program
Kiskőrös feszt, /
a 300 éves Kiskőrösön!

Kiskőrös a 2018-as évben ünnepli újratelepítésének háromszázadik évfordulóját. Az emlékévben több mint száz kisebb nagyobb rendezvény szerveződik a városban, amelynek keretében valamennyi lakos számára szerveződnek, a lakosság széles körében, annak érdeklődési köréhez igazodó rendezvények.

A Kiskőrös feszt létrehozásának ötletét az adta, hogy a fiatalok számára is minél több nagyszabású programlehetőség szerveződjön az évfordulóra a városban. Ezért összefogtuk a még aktívan zenélő helyi együtteseket, lemezlovasokat, hogy megspékelve a fesztivál volumenét, az ország jelenkori talán legsikeresebb együtteseivel, előadóival közösen szórakoztassák a közönséget a 2018. július 20-21 között megszervezett fesztiválon. A koncertek mellett, buli aréna és sok-sok érdekesség várja az ideutazókat.

Célunk a rendezvénnyel, hogy a helyiek és a térségbeliek szórakoztatása mellett, kedvet kapjanak a megye, vagy az ország távolabbi településein élők is, hogy a fesztivál idejére ellátogassanak Kiskőrösre, hogy az utóbbi években óriási fejlődésen keresztülment alföldi kisvárost is megismerhessék.

Várunk szeretettel minden szórakozni vágyót Kiskőrösre 2018. július 20-21 között!


Kapcsolat /
Így érsz el minket!
A címünk:

Kiskőrös
Szabadiőpark

Telefon:

+36 20 484 95 68